James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsszervezetének vezetője a kongresszusban tartott csütörtöki meghallgatáson azt állította, hogy az amerikai számítógépes rendszerek meghackelése csupán egyike volt azoknak az orosz törekvéseknek, amelyek az amerikai választási folyamatba történő beavatkozást célozták.

Clapper szerint az Egyesült Államokra nézve legnagyobb fenyegetést Oroszország folymatos kísérletei jelentik a számítógépes rendszerek elleni támadásokra. A hírszerző szervezetek csúcsszervének igazgatója a szenátus fegyveres testületekkel foglalkozó bizottsága előtti meghallgatáson vesz részt Marcel Lettre hírszerzésért felelős védelmi minisztériumi államtitkárral és Michael Rogers tengernaggyal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatójával együtt.

nsa1Az NSA központi épülete – fotó: Reuters

A hírszerzési szakemberek szerint Oroszország azért is jelent nagy fenyegetést az Egyesült Államok számára, mert rendkívül fejlett számítógépes programja van kibertámadásokra. James Clapper többek között azt is hangsúlyozta, hogy az Assange-féle WikiLeaks kiszivárogtatásai amerikai életeket sodortak veszélybe és kártékonyak az amerikai nemzetbiztonságra. A kémfőnök John McCain arizonai szenátor azon kérdésére, hogy vajon érdemes-e hitelt adni a WikiLeaks információinak, nemmel válaszolt.

McCain szenátor egyébként – aki a szenátus fegyveres  testületekkel  foglalkozó bizottságának elnöke – fontosnak tartotta leszögezni, hogy a meghallgatás nem irányul Donald Trump ellen, és semmiképpen nem akarja megkérdőjelezni a megválasztott elnök legitimitását.

A szenátusi meghallgatás közben Sean Spicer, Donald Trump szóvivője bejelentette, hogy megalapozatlanok azok a hírek, melyek szerint a leendő elnök a hírszerzés teljes átszervezésére készülne.

"A hatalomátadást bonyolító csapat tevékenységének célja információk gyűjtése" – szögezte le Spicer, s egyértelműen közölte, hogy hamisak az átszervezésekről szóló sajtóinformációk. Spicer azt is bejelentette, hogy Donald Trump pénteken találkozik a Központi Hírszerző Ügynöskég (CIA), a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetőivel, valamint az Országos Hírszerzési Hivatal vezetőjével, Clapperrel.