Kettős mérce alkalmazásával vádolja az amerikai igazságszolgáltatást Edward Snowden, aki szerint a washingtoni kormányzattal kapcsolatban álló elithez tartozó személyek enyhe büntetésekkel megússzák a súlyos bűncselekményeket, míg az egyszerű emberekkel szemben ilyen esetekben a törvény legnagyobb szigorával járnak el.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi szerződéses alkalmazottja, aki titkos diplomáciai iratok sokaságát hozta nyilvánosságra, a Yahoo News hírportálnak adott interjúban beszélt erről. A Moszkvában készült interjú vasárnap jelent meg.

"Kétszintű igazságszolgáltatási rendszerünk van az Egyesült Államokban, ahol a kormánnyal szoros kapcsolatban lévő vagy hihetetlen mennyiségű forráshoz hozzáférő emberek nagyon enyhe büntetéseket kapnak" – mondta Snowden. Példaként hozta fel David Petraeus tábornoknak, az amerikai külügyminiszteri poszt egyik várományosának az ügyét.

snowdenSnowden jelenleg is Oroszroszágban tartózkodik – fotó: thestar.com

A 64 éves Petraeus 2010-2011-ben az Afganisztánban harcoló amerikai erők főparancsnoka volt, majd Barack Obama elnök a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójává nevezte ki. A tábornok 2012-ben lemondásra kényszerült, mert házasságon kívüli viszonya volt, s az a vád érte, hogy titkos információkat osztott meg a barátnőjével, Paula Broadwell-lel.

Snowden szerint Petraeus nála sokkal fontosabb államtitkokat osztott meg, ráadásul nem a nyilvánossággal, a közjó érdekében, hanem önös érdekből, az életrajzát író barátnőjével. Az mondta, hogy a tábornok a többi között a legszigorúbb titoknak minősülő katonai programokról, az amerikai elnökkel folytatott beszélgetéseiről számolt be a barátnőjének, mégis csupán két év feltételes szabadságvesztésre és százezer dolláros pénzbüntetésre ítélték, miután elismerte bűnösségét.

"Az általa közzétett titkos információk jellege ellenére egy napot se töltött börtönben" – mondta Edward Snowden. A Yahoo News szerint Snowden ügyvédei attól tartanak, hogy a Trump-kormányzat ügyében nem lesz megalkuvó, ezért azt akarják elérni, hogy Barack Obama leköszönő elnök az utolsó pillanatban megkegyelmezzen neki, illetve olyan alkut akarnak nyélbe ütni, hogy Snowden elismerje bűnösségét, de ne töltsön sok időt börtönben.

Az NSA volt informatikusa 2013 májusában szivárogtatott ki szigorúan titkos dokumentumokat az ügynökség átfogó adatgyűjtési programjáról. Ezért az Egyesült Államokban a hatóságok azzal vádolják, hogy kémkedett, kormányzati tulajdont lopott és szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel. Mindezért 30 év börtönbüntetés is várhat rá. Snowden 2013-ban menekült el az Egyesült Államokból, és azóta Oroszországban él, amely menedéket biztosít számára.