Az ipari termelés volumene 2,7 százalékkal meghaladta februárban az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 7,0 százalékkal emelkedett, a nyers és a tisztított adat közötti jelentős eltérés oka elsősorban az előző év szökőnaphatása – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

lenovoA hazai Lenovo-gyárban – fotó: Gergáy Henrik  

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 3,4 százalékkal nőtt februárban. A munkanaphatással korrigált februári 7,0 százalékos növekedés 15 havi rekordnak számít, a kibocsátás február havi növekedése 2015. szeptembere óta a legmagasabb. A termelés az év első két hónapjában 4,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta, hogy a járműgyártásban visszafogott volt a növekedés, az ipari termelés februári bővülése főként a vegyipar kiugró növekedésének köszönhető, illetve a számítógép, elektronikai termékek termelésében is valamivel nagyobb növekedés volt az átlagosnál.

Idén januárban 6,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal nőtt, idén januárban ugyanis kettővel több munkanap volt, mint a múlt év első hónapjában. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás nem változott februárban. A februári ipari termelés részletes adatait jövő kedden, április 11-én közli második becslése alapján a KSH.