Francois Hollande francia államfő aggodalmának adott hangot szerdán a tavaszi elnökválasztást befolyásoló internetes támadások veszélye miatt, Jean-Marc Ayrault külügyminiszter pedig megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba minden olyan állammal szemben, amely megpróbál beavatkozni a francia választásokba.

A függetlenként induló Emmanuel Macron kampánystábja a héten azt állította, hogy orosz állami források szándékosan terjesztenek rágalmakat az elnökjelöltek közül legkevésbé oroszbarátnak számító centrista politikusról. Azt is jelezte, hogy az elmúlt hónapban 4 ezer támadás érte Macron mozgalmának honlapját, azok jelentős része Ukrajnából érkezett.

hackFennáll a veszélye, hogy megpróbálják majd befolyásolni a választásokat – fotó: delfi.lt

A francia elnöki hivatal közleménye szerint a köztársasági elnök a szerdai védelmi ülésen azt kérte az illetékesektől, hogy az elnökválasztási kampányra készítsenek elő "rendkívüli megelőző és védelmi intézkedéseket, beleértve a kibervilágot is". Ezeket a következő, február 24-re tervezett védelmi tanács ülésén ismertetik az államfővel. A külügyminisztert ezzel egyidőben a nemzetgyűlés azonnali kérdések órájában kérdezték az esetleges külföldi kibertámadásokról.  

"Nem fogunk eltűrni semmilyen beavatkozást a választási folyamatunkba, sem Oroszországtól, sem más államtól, ez következik a demokráciánkból, a szuverenitásunkból, a nemzeti függetlenségünkből" – mondta a diplomáciai tárca vezetője. "Egyértelműen tudatni kell a határokat azokkal, akik megkísérelnék a be nem avatkozás elvét megsérteni, egyértelműen meg kell tenni, beleértve retorziós intézkedéseket is, ha szükséges, mert egyetlen külföldi állam sem befolyásolhatja a franciák választását, egyetlen külföldi állam sem választhatja ki a következő köztársasági elnököt" – mondta Ayrault.

Richard Ferrand, a centrista jelölt En Marche (Indulás) nevű mozgalmának főtitkára a France2 francia közszolgálati televízióban hétfőn azt kérte a "legmagasabb szintű állami szervektől", hogy szavatolják: egyetlen külföldi nagyhatalom sem fog beavatkozni a francia demokratikus életbe. "Csak meg kell nézni a tényeket: két nagy média, az RT és a Szputnyik, amelyek az orosz állam tulajdonában vannak, naponta sugároznak és terjesztenek hamis híreket. Aztán a híreket átveszik, idézik, és azok rányomják bélyegüket a mi demokratikus életünkre" – fogalmazott a centrista politikus, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök meg akarja akadályozni, hogy Emmanuel Macronból francia elnök legyen.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő keddi sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a vádakat, miszerint a Kreml az állami médián keresztül vagy kibertámadásokkal próbálja manipulálni a franciaországi elnökválasztást. "Nem állt, és nem is áll szándékunkban más országok belügyeibe, különösen pedig választásokba beavatkozni" – mondta Peszkov, akinek állítása szerint nyilvánvaló, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen bizonyos országokban hisztérikus kampányt folytatnak. Elemzők szerint a politikai pártok informatikai biztonsága a választások egyik leggyengébb pontja, ezért az informatikai rendszerek biztonságáért felelős francia hivatal, az ANSSI októberben valamennyi párt képviselőjét figyelmeztette a kibertámadások kockázataira.