Martin Schroeter, a Kyndryl elnöke és vezérigazgatója magyarországi útja során meglátogatta a budapesti Ügyfél Innovációs Központot, ahol Zerényi Zoltán, a Kyndryl Szolgáltató Központok CEE&MEA igazgatója fogadta.

"Elemzők szerint a világ vezető vállalatainak már 85%-a a felhőbe helyezi át az informatikai alkalmazásokat, és ez a tendencia tovább folytatódik. A felhőre való áttérés egy összetett folyamat, ahol olyan szakértő külső szolgáltatókra van szükség, mint a Kyndryl, ami nagyszerű lehetőség a vállalat számára, beleértve a hazai szolgáltató központot, a munkatársainkat és az ügyfeleinket is. Kollégáink a legújabb technológiákkal dolgoznak, oktatási és képzési programok széles skálájához férnek hozzá, hogy biztosítsák folyamatos fejlődésüket, és hogy első osztályú szolgáltatást nyújtsanak helyi és globális ügyfeleinknek. Munkatársaink és ügyfeleink a fejlődés szíve" - mondta Zerényi Zoltán.

A budapesti találkozón a fő témák között az IKT területen tapasztalható szakemberhiány, a stratégiai készségekbe való befektetés, a sokszínűség, valamint az egyetemekkel és a régióval való együttműködés elmélyítése hangzott el. Az Európai Unió valamennyi országában hiány van IKT szakemberekből, ezért a Kyndryl hosszú távú együttműködési stratégián és a magán- és a közszféra szorosabb összekapcsolásán dolgozik.

A Kyndryl vezetői az Óbudai Egyetem képviselőjével is találkoztak, mely egyetemmel a Kyndryl már eddig is gyümölcsöző együttműködést alakított ki, sok szakembert foglalkoztatva onnan. A Kyndryl már az első évben (2016) belépett a duális képzési rendszerbe, amelyben az Óbudai Egyetem hallgatóinak kínálnak állásokat. Ez az együttműködés rendkívül sikeres, a duális hallgatók 98%-át a diploma megszerzése után felvették. A Kyndryl munkatársai előadásokat tartanak, ott vannak rendezvényeken és oktatási projekteken keresztül vesznek részt az egyetem életében. Emellett a Kyndryl gyakornoki programot hirdet a hallgatók számára.

Az együttműködést Györök György, az Óbudai Egyetem Székesfehérvári Campusának dékánja is méltatta: "Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a Kyndryl (beleértve annak jogelődjét is) természetes szövetség a felsőoktatás fejlesztése érdekében, tipikus win-win helyzetet teremtve. A Kar oktatási és módszertani fejlesztése is a Kyndryl igényeihez, azaz a digitális piaci igényekhez igazodik, a duális képzésben részt vevő hallgatók közül pedig sokan választják azt a kiváló vállalati környezetet munkahelyüknek, amelyet megismertek."

A tehetségek körének bővítése érdekében a Kyndryl Magyarország készen áll arra, hogy a középiskolák felé is nyisson. A tehetségfejlesztés a Kyndryl Magyarország céljainak középpontjában áll. Ezért a Kyndryl Ügyfél Innovációs Központ a Kutató Diákok Mozgalmával együttműködve segíti a fiatalokat abban, hogy saját kutatási projektjeiken keresztül sajátítsák el azt a fajta tudást és gondolkodásmódot, amellyel megszerzik a jövőben szükséges képességeket és felkészülhetnek a digitális korszakban való előrehaladásra.  

A Kyndryl tovább kíván növekedni Magyarországon: a helyi Ügyfél Innovációs Központ 2021. november 4-ei indulása óta több mint 400 szakembert vett fel, és jelenleg is több új munkatárs számára hirdetnek állásokat.

Kyndryl Ügyfél Innovációs Központ Magyarországon

Az Ügyfél Innovációs Központot 1997-ben hozták létre Magyarországon, mely a Kyndryl globális szolgáltatóközpont-hálózatának része, és az ügyfeleket a küldetéskritikus technológiai rendszerek tervezésében, kiépítésében, kezelésében és korszerűsítésében támogatja. A központ végponttól végpontig tartó informatikai szolgáltatásokat nyújt, beleértve a hálózatmenedzsmentet, a szerverrendszerek üzemeltetését, a számítógépes hardverek és szoftverek karbantartását és felügyeletét. A munkatársak olyan rendszereket kezelnek, amelyek kritikus fontosságúak a Kyndryl, valamint a Kyndryl magyarországi és globális ügyfelei számára az optimális informatikai teljesítmény biztosításához - 24 x 7 x 365 órában.

A Kyndryl Ügyfél Innovációs Központ ma már több mint 3000 szakembert foglalkoztat, és folyamatosan keresi a magyar informatikai tehetségeket - Scrum mestereket, vezető architekteket, Backend és Frontend fejlesztőket, DevOps mérnököket, QA automatizált tesztmérnököket és UI/UX tervezőket. A Kyndryl munkatársai a legújabb technológiákkal dolgoznak, és számos oktatási és képzési programhoz férnek hozzá.

A Központ Európa egyik legnagyobb informatikai szolgáltatója és az egyik legnagyobb munkáltató székesfehérvári székhelyén. A Központon belül már több olyan család is van, ahol két generáció dolgozik, a dolgozók 30%-a nő, és ez az arány egyre emelkedik.

A Kyndryl székesfehérvári és budapesti telephelyén dolgozó szakemberek biztosítják az ügyfelek informatikai rendszereinek folyamatos és biztonságos rendelkezésre állását, segítik partnereiket a felhőtechnológiák bevezetésében az alapszolgáltatásoktól a rendszer architektúráig, valamint az üzleti és technológiai platformok modernizálásában, illetve az informatikai és kiberbiztonság javításában.


A Kyndryl (NYSE: KD) a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója. A vállalat olyan komplex, küldetés-kritikus információs rendszereket tervez, épít, működtet és modernizál, amelyeken a világ mindennapi működése múlik. A Kyndryl több mint 90 000 alkalmazottja több mint 4000 ügyfelet szolgál ki több mint 60 országban, köztük a Fortune 100 vállalat 75%-át. További információért látogasson el a www.kyndryl.com weboldalra.