Palkovics László technológiai és ipari miniszter helyszínen elmondott szavai szerint történelmi pillanat, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz, mint mondta, ilyen jogosultsággal nem sok ország rendelkezik.

Az Airbus új gyulai gyára az átadás napján - Fotó: Rosta Tibor / MTI

Hozzátette, az üzem létrejöttével "több első dolgot lehet Gyulán és Magyarországon ünnepelni". Olyan jármű, a helikopter került be a magyar technológiai és műszaki termékportfólióba, amely még nem volt, "még akkor is, ha csak alkatrészt gyártanak hozzá". A gyáravatóval Gyulának ismét van high-tech ipara; az Airbus Helicopters pedig az első cég Magyarországon, amely segít a magyar hadiipari ötletek valóra váltásában - húzta alá.

A miniszter emlékeztetett, négy éve döntöttek arról, hogy 220 milliárd forintból fejlesztik a hadiipari technológiát. Tegnap a kormány további 250 milliárd forint hadiipari célú felhasználásról határozott, amiből további vegyesvállalatokat hoznak létre és újabb gyárakat építenek.

Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára úgy fogalmazott, "mától nincs Airbus-helikopter Gyula nélkül".

Elmondta, a kormány szerdai ülésén tíz pontot fogalmazott meg a válságból való kilábalás érdekében, az egyik pont a hadiipar fejlesztése, a másik a külföldi tőkebeáramlás növelése. Az Airbus Európa egyik vezető hadiipari vállalata; a két éve alapított Airbus Helicopters Hungary Kft.-ben pedig a magyar állam 30 százalékos tulajdonos, így "személyesen is érintett a vállalat sikerében" - húzta alá.

Andreas Stöckle, az Airbus Helicopters Hungary Kft. vezérigazgatója felelevenítette, hogy négy éve írták alá a megállapodást, két éve alapították a vegyesvállalatot, múlt pénteken kapták meg az EASA engedélyét. Bár még nem készült el minden, a termelést el lehet kezdeni, ami "egy gyár életében a legfontosabb nap".

Laurent Mazoué, az Airbus Helicopters üzemeltetésért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, jelenleg 50 embert alkalmaznak a gyulai gyárban, ez év végére tovább nő majd, és néhány éven belül szeretnék elérni a 250 fős alkalmazotti létszámot.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntőjében emlékeztetett, a Békés megyei fürdővárosban 40 éve hozták létre az utolsó gyárat, ami 30 éve bezárt. Most "a gyulai gazdaság új korszaka kezdődik", amelynek alapelve a képzett szakemberek tudására épülő iparfejlesztés.

Az Airbus gyulai gyárának építése 2020 decemberében kezdődött. Korábbi közlés szerint a központ mintegy 2,2 milliárd forintból jött létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordították.

A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai lesz ezen alkatrészek esetén a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.

Az alkatrészgyár mellett épül egy 3100 négyzetméteres felületkezelő üzem is. Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a magyarországi, Gyulán.