Az előző évhez képest 356 forinttal magasabb, 2285 forintos minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjra tett javaslatot az idei évre a Belügyminisztériumnak a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) és a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszédbizottság (MB ÁPB).

Az SZVMSZK és az MB ÁPB közleménye szerint a javasolt 2285 forintos díjat indokolja, hogy a szakmunkás garantált bérminimum január 1-jétől nagymértékben emelkedett. Ez jelentős terhet jelent a vagyonvédelmi ágazat megrendelői és foglalkoztatói oldalának.

biztonsagiakA szektor körülbelül 80-100 ezer munkavállalót foglalkoztat – fotó: guardnow.com

Ahhoz, hogy a tisztességesen tevékenykedő vagyonvédelmi cégek anyagilag ne lehetetlenüljenek el, és ezzel ne nyíljon jelentős tér a feketefoglalkoztatást végző vállalkozások előtt, legalább ilyen rezsióradíjra van szükség.

Az érintett szervezetek a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályozási javaslatukban szorgalmazzák, hogy a közbeszerzési eljárásnál indoklással se lehessen 2285 forintnál alacsonyabb összeget elfogadni.

Azt is szeretnék, hogy a vagyonvédelmi rezsióradíjra vonatkozó kormányrendeletet is 2017. január 1-jétől alkalmazzák, mivel ettől a naptól emelkedett a garantált bérminimum is.

A kamara és párbeszédbizottság ezeken felül még kezdeményezi a hatályos közbeszerzési szerződések felülvizsgálatát, szerintük azokat a rezsióradíjnak megfelelően módosítani kell a Közbeszerzési Hatóság felügyelete mellett. Az SZVMSZK ismeretei szerint a szektor 80-107 ezer munkavállalót foglalkoztat, az ágazatban 4000 vállalkozás működik.