Gyalogsági kézi lőfegyvereket fog gyártani Magyarország – jelentette be a Simicskó István honvédelmi miniszter és Karla Slechtová cseh védelmi miniszter szerdán Budapesten.

submachinegunKépünk illusztráció – fotó: pexels.com

Az erről szóló licenszszerződést szerdán Budapesten írta alá David Höfer, a Ceská Zbrojovka Export vállalat vezérigazgatója és Kránicz Roland, a HM ARZENÁL Zrt. vezérigazgatója. Simicskó István elmondta, hogy cseh licensz alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januártól a teljes gyártás Magyarországon lesz. Ez mintegy 200 embernek új munkahelyet is jelent majd – tette hozzá.

A miniszter felidézte, a Magyar Honvédség fejlesztését már tavaly megkezdték, egy felívelő pályát rajzoltak meg. Ennek nyomán 2026-ig ütemezetten dolgoznak azért, hogy a Magyar Honvédség egy ütőképes, professzionális haderővé váljon.

A lőfegyverek magyarországi gyártásáról szóló bejelentést Simicskó István történelmi jelentőségűnek értékelte. Kiemelte: ezzel újabb mérföldkőhöz érkeztek a Magyar Honvédség fejlesztésében. "A magyar hadiipar újraindul" – fogalmazott a miniszter.

Simicskó István a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar hadiipar újraélesztése során törekszenek arra, hogy elsősorban a V4-es országokkal együttműködve alakítsák hadiipari kapacitásaikat, s hogy különböző katonai képességeiket egymás erejét megsokszorozva fejlesszék.

A miniszter elmondta, hogy egy szakemberekből álló munkacsoporttal döntötték el, hogy a lőfegyverek gyártásáról a csehekkel állapodnak meg. Az ezen licensz alapján készülő fegyvereket már katonák, és rendőrök is tesztelték.

Karla Slechtová cseh védelmi miniszter elmondta, hogy a Cseh Köztársaság minden védelmi ipari együttműködést támogat a két ország között. Szavai szerint nagy szerződést írtak most alá Budapesten. A tízéves távlatú szerződés 100 millió euró értékben, 200 ezer lőfegyverről szól. E Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesül majd – tette hozzá.