Jól haladnak és rövidesen befejeződnek a nyírbátori ipari park infrastrukturális és energetikai fejlesztését magában foglaló, közel 2,5 milliárd forint értékű bővítési munkálatok.

nyírbátori ipari park

Az 57 hektáros parkot és az M3-as autópályára vezető utat összekötő elkerülő út építéséről, az ipari terület autóbusz megállóhelyeinek kialakításáról és az áramellátás fejlesztéséről 2018-ban született döntés, az ehhez szükséges több mint egymilliárdos forrást részben a Terület- és településfejlesztési operatív program nyertes pályázata segítségével finanszírozzák.

    A beruházáshoz az önkormányzat 300 millió forintot biztosított, a költségek emelkedése miatt az uniós forrást a kormány további 200 millió forinttal egészítette ki - mondta Máté Antal a település polgármestere.

    Hozzátette, a parkban működő multinacionális társaságok, valamint kis- és közepes vállalkozások újabb beruházásai és kapacitásbővítései miatt szükség van a park áramhálózatának fejlesztésére, a költségekhez az áramszolgáltató saját forrásból 700 millió forintot tett hozzá. Ennek keretében bővítik az elektromos hálózatot, fejlesztik a kapacitása határát elérő alállomást, valamint földkábelekkel váltják ki a légvezetékeket. Ezzel 15 megawattos többletteljesítményt kapnak az üzemek, és új fogyasztókat is tud fogadni az elektromos rendszer.

    A nyírbátori ipari parkban működik többek közt a gyógyászati segédeszközöket előállító dán Coloplast, a német Diehl repülőgép-alkatrészgyára, a szintén német érdekeltségű, járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft., illetve az olasz tulajdonú Serioplast és Farmol műanyag palackgyárai.

    A városvezető elmondta, a park a nagy kamionforgalom mellett jelentős személyforgalmat bonyolít le, műszakváltások alkalmával mintegy száz busz érkezik az összesen 4500 embert foglalkoztató parkba.