Több statisztikai jelentés várható a négynapos munkahéten, kiemelkedik közülük a szeptemberi ipari termelésről, a külkereskedelmi forgalomról szóló és a kiskereskedelmi statisztika.

Illusztráció

Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak szeptemberi alakulását, és az augusztusi külkereskedelmi forgalomról szóló részletes statisztikát.

Augusztusban a belföldi értékesítési árak 18,5, a forintban számolt exportárak 12,4 százalékkal növekedtek. Az ipari termelői árak átlagosan 14,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az előzetes adatok szerint augusztusban az export euróban számított értéke 5,2, az importé 16,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első nyolc hónapban a növekedés 18,2, illetve 18,4 százalék volt. A külkereskedelmi mérleg egyenlege az egy évvel korábbihoz képest 811 millió euróval romlott, 467 millió euró deficitet mutatott a júliusi 210 millió euró hiány után. Júliushoz viszonyítva a kivitel értéke 12,0, a behozatalé 9,1 százalékkal csökkent. A 2019. augusztusihoz mérve az export euróértéke 3,9, az importé 9,9 százalékkal nőtt.

Kedden jelenik meg a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke. A Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által közzétett BMI szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 52,1 pont volt, ennek alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest hatodik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A szeptemberi index kisebb az augusztusi 55,6 pontnál. Szeptember a korábbi években átlag feletti hónap volt, az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,4, a szeptembereké 52,7. Az elmúlt három évben a szeptemberi átlag az ideinél minimálisan magasabb, 52,2 volt.

Csütörtökön a lakásépítések, építési engedélyek 3. negyedévi statisztikája jelenik meg. Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22,4 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában. A használatba vett lakások száma ugrásszerűen nőtt a fővárosban és csökkent vidéken. Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a használatba vett lakások számával ellentétesen alakult: a fővárosban visszaestek és vidéken indultak növekedésnek.

Pénteken az ipari termelés szeptemberi előzetes adata és a kiskereskedelmi üzletek szeptemberi forgalma jelenik meg. Augusztusban az ipari termelés 2,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,6 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. A termelés volumene kissé meghaladta a járvány előtti, 2019. augusztusi szintet.

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,7 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,3 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az év első nyolc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,4 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában.