Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 30-án és október 1-jén több száz helyszínen több mint kétezer program várja a tudomány iránt érdeklődőket.

Illusztráció - Fotó: Pexels

A Kutatók éjszakáját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén, illetve szombatján rendezik meg egész Európában. Magyarországon idén is több száz intézmény csatlakozik az eseményhez - közölték a szervezők.

A részletes program szeptember elejétől lesz elérhető a Kutatók éjszakája honlapján (www.kutatokejszakaja.hu), valamint a rendezvény Facebook-oldalán ( https://www.facebook.com/kutatokejszakaja), amelyeken addig is érdekes hírek olvashatók a tudomány világából.

A közleményben felidézték, hogy az elmúlt két évben a szervezők dolgát megnehezítette a járvány és az a tény, hogy tavaly egyetlen magyarországi pályázónak sem sikerült elnyernie az uniós támogatást a rendezvény lebonyolítására. Ennek ellenére az RCISD részben saját forrásaira támaszkodva, részben az erre a célra létrehozott alapítvány segítségével a veszélyhelyzeti intézkedések betartásával sikeres eseményt szervezett.

A közlemény szerint a rendezvényt szervező intézmények ezúttal két évre nyerték el az Európai Unió Marie Sklodowska Curie Akcióinak támogatását a programok lebonyolításához.

A szervező konzorcium tagja az RCISD Regionális Tudásközpont, az Óbudai Egyetem, a Nők a Tudományban Egyesület, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hétfa Kutatóintézet.