A GlaxoSmithKline (GSK), a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cége újabb jelentős, mintegy 18 milliárd forintos beruházást hajt végre Gödöllőn, amelynek köszönhetően 104 új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a védőoltások iránt a világban egyre nő a kereslet, ehhez alkalmazkodik a gödöllői gyár is az új beruházással. A gödöllői gyárban termelt gyógyszeralapanyagok világszerte több millió csecsemő és kisgyermek védelmét biztosítják – tette hozzá a miniszter. Christopher Hunley, a GSK Biologicals Kft., a GSK gödöllői gyárának igazgatója elmondta: a fejlesztés eredményeként a magyarországi gyár tevékenysége kiegészül, és a korábbihoz képest újabb felhasználási területre állít majd elő diphteria és tetanusz vakcina komponenseket.

gsk118 milliárd forintot fektetnek be a gödöllői gyárba – fotó: washingtontimes.com

Szijjártó Péter szerint a GSK gödöllői gyára nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gyógyszeripar tavaly 788 milliárd forint termelési értéket állított elő, az itt megtermelt termékek 83,5 százalékát külföldön adták el. Ez azt jelenti, hogy a magyar gyógyszeripar külföldön is versenyképes – mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, 26 000 dolgozót foglalkoztatnak a magyar gyógyszeriparban. A miniszter kiemelte: a mostani 18 milliárd forintos beruházást a magyar kormány 1,8 milliárd forintos készpénz-támogatásban részesíti.

A beruházással a gödöllői gyár stratégiai szerepét tovább erősíti a GSK hálózatán belül, ráadásul a raktárkapacitás bővítése és egy új gyógyszeripari alapanyaggyártó üzem építése lehetővé teszi azt, hogy a GSK Gödöllőn előállított termelési értéke háromszorosára emelkedjék, és rövid időn belül komoly technológiai fejlesztések is lesznek – mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a GSK brit vállalat, és ismeretes, hogy Nagy-Britanniáról az elmúlt időszakban számos hír látott napvilágot, hiszen a brit polgárok úgy döntöttek, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, "amely sajnálatos döntés a mi szempontunkból". A döntést tiszteletben kell tartani, "hiszen kizárólag a britek vannak felhatalmazva arra, hogy Nagy-Britania jövőjéről döntést hozzanak" – emelte ki. Úgy látjuk, az Európai Unió számára mind gazdasági, mind politikai szempontból óriási veszteséget okoz a britek kilépése – mutatott rá a miniszter.

"Nekünk magyaroknak az az érdekünk, hogy Európai Unión belül ne hagyjuk elharapózni azt a hangulatot, amely meg akarná büntetni a briteket a kilépési döntés miatt" – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hogy Nagy-Britannia esetében a hetedik legnagyobb magyarországi beruházóról, és a 11. legnagyobb kereskedelmi partnerről van szó, Magyarország számára borzasztóan káros lenne, ha olyan megállapodás jönne létre Nagy-Britanniával, amely a brit-európai és a brit-magyar kereskedelmi, befektetői forgalom elé akadályokat gördítene.

gsk2A GSK gödöllői üzeme – fotó: obudagroup.hu

Kifejtette, Magyarországnak az az érdeke, hogy fair Brexit jöjjön létre, tisztességes megállapodás legyen az Európai Unió és Nagy-Britannia között. Egyrészt azért, hogy kölcsönösen garantálják az állampolgárok jogait, akik már Nagy-Britanniában dolgoznak, élnek, illetve a "lehető legstratégiaibb" kereskedelmi-befektetői együttműködés maradhasson fönn az EU és Nagy-Britannia között – nyomatékosította a külgazdasági és külügyminiszter.

A gödöllői gyár igazgatója utalt arra: a gödöllői gyártóegység az elmúlt évtizedben bebizonyította, hogy világszínvonalú, magas hozzáadott értéket képvisel a GSK hálózatán belül, amely jó alapot adott a kapacitások további bővítéséhez. Christopher Hunley kiemelte,hogy a mostani projekt lehetőséget ad arra, hogy a vakcinagyártásban szerzett tapasztalataikat kihasználva egy szélesebb körű termékportfolió gyártásához járuljanak hozzá, ezzel pedig nemcsak technológiai fejlesztés valósul meg a gödöllői gyárban, hanem a GSK hálózatán belül a gödöllői gyár stratégiai fontossága is megnő.