A Magyar Honvédség haderőfejlesztési terve nyomán a magyar védelmi iparnak is számos lehetősége, feladata van – emelte ki a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, egy szakmai konferencia megnyitóján.

01A magyar fejlesztésű és gyártású Komondor – fotó: Mudra László / Origo

Simicskó István felidézte: a XX. század különböző kényszerítő körülményei, a világháborúk felgyorsították a magyar hadiipart. A megszállás nyomán viszont gyakorlatilag a teljes hadiipart "leszerelték", többek között a fegyvereket, lőszereket elvitték. A magyar hadiipar azóta többször próbálkozott talpra állni, s most is létezik – jegyezte meg, kiemelve: a kormány arra törekszik, hogy a magyar védelmiipar ismét lehetőségekhez jusson. A miniszter kiemelte, hogy a Magyar Honvédség növekedési pályára állt, a kormány döntött a védelmi költségvetés növeléséről. 2024-re a honvédelmi kiadások elérik majd a 2 százalékos GDP-arányt.

Simicskó István szerint a magyar védelmiiparban dolgozni megtiszteltetést és lehetőséget is jelent. Céljuk, hogy a Magyar Honvédséget  ütőképes, jól felszerelt haderővé fejlesszék, amely a modern kor kihívásaival szemben is minden időben képes megvédeni állampolgárait. Ezért arra törekszenek, hogy a magyar védelmiipart ismét talpra állítsák. A Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderőfejlesztési terv is tartalmazza, csökkenteni kell az ország függőségét, szükség van többek között fegyver-, lőszer- és lőporgyártásra. E tekintetben is egy új korszak, a fejlődés időszaka kezdődött el a Magyar Honvédségben – emelte ki a miniszter.

02Mind magyar gyártmány – fotó: Dévényi Veronika / honvedelem.hu

Simicskó István szerint Magyarország a legbiztonságosabb országok közé tartozik. Ennek a biztonságnak a megőrzése, erősítése "közös ügyünk". Ebben feladata van a katonáknak, a védelmiipar szereplőinek, s az állampolgároknak is.

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban – a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Védelmiipari Szövetség által szervezett rendezvényen – a szakmai előadások mellett bemutatták "A Magyar Hadiipar Története - A kezdetektől napjainkig 1880-2015 című könyvet is.