Az ipari termelés februárban újraindult növekedését elégedetten fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a márciusban bevezetett járványügyi szigorítások miatt lassulásra számítanak és eltérően ítélik meg, vajon az ipar teljesítménye az első negyedévben képes volt-e ellensúlyozni a többi szektor gyengeségeit a gazdasági növekedés (GDP) szempontjából.

Illusztráció - Fotó: Pexels

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott első becslése szerint az ipari termelés februárban 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 3,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest pedig 67 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában üdvözölte, hogy a várakozásokat meghaladva nőtt az ipari termelés februárban.

Mint írta, a következő hónapokban folytatódhat az ipar stabilizálódása, márciusban kisebb lökést adhat, hogy az autógyárak visszatértek a termeléshez, sőt, az elmaradt termelést extra műszakokkal pótolják. Már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése, valamint a készletek feltöltése is, így a következő hónapokban az ipari termelés további fokozatos élénkülésre számít a Takarékbank szakértője.

Idén a bázishatások és az új kapacitások üzembe helyezése miatt érdemi, akár 16 százalékos növekedés is várható, idén áprilisában a tavalyi alacsony bázis miatt a növekedés bőven meghaladhatja a 65 százalékot is. Ennek megfelelően idén az ipari termelés markánsan, akár 3 százalékpontnál nagyobb mértékben járulhat hozzá a GDP idei növekedéséhez, az első negyedévben pedig ellensúlyozhatja a harmadik hullám ellen bevezetett korlátozások negatív hatását, amivel a gazdaság elkerülheti az újabb visszaesést.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint viszont továbbra is reális lehetőség a GDP első negyedéves zsugorodása, tekintettel arra, hogy a termelés az év első két hónapjában 2,3 százalékkal csökkent. Márciusban pedig az új szigorúbb járványügyi szabályok is okozhattak nehézségeket az iparvállalatoknak, különösen munkaerőpiaci oldalról, így a februárinál mérsékeltebb növekedésre lehet számítani. Összességében az ipar vélhetően nem tudta érdemben segíteni a GDP-növekedést az első negyedévben.

Az ipar februári teljesítménye Virovácz Péter szerint is felülmúlta a várakozásokat, noha szinte borítékolható volt, hogy felpattanás következik.

Előre tekintve továbbra is bizonytalanságot hordoz a félvezetők és mikrochipek hiánya, így a teljes gyártási kapacitás kiaknázása az autóiparban vélhetően hónapokig tartó folyamat lehet. Az év hátralévő részében azonban folyamatosan erősödő ipari termeléssel számol az ING Bank elemzője, amely így jelentősen támogathatja majd a kilábalást.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője mérsékeltebb lelkesedéssel fogadta az előzetes adatot. Az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az ipari termelés kismértékű februári növekedése a járműgyártást sújtó chiphiányt figyelembe véve tekinthető kedvező adatnak. A kilábalásra utaló jel, hogy az ipar ágazatainak többsége növelni tudta termelését. A következő hónapokban az alacsony bázis miatt az ipar jelentős bővülést érhet el, azonban ennek pontos mértékét meghatározza, hogy a világszerte súlyos vírushelyzet mennyire fogja vissza a külső keresletet. Hosszabb távon pedig a beruházások magas volumene segítheti az ipari termelés növekedését - mutatott rá a Századvég Gazdaságkutató üzletágvezetője.