A kibertámadásokra való felkészülés, valamint a tömeges migrációval összefüggő kihívások voltak a fő témák az Európai Unió védelmi minisztereinek észtországi informális találkozóján – nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek.

kbEljött az ideje egy közös kibervédelmi stratégiának – fotó: reveelium.com

Vargha Tamás kifejtette: a tanácskozáson az új típusú biztonsági kihívások közül kiemelten foglalkoztak a hibrid hadviseléssel, a kiberfenyegetésekkel. Ehhez kapcsolódóan csütörtökön a védelmi miniszteri megbeszélésen egy szimulációs gyakorlat keretében vették sorra, miként lehet hatékonyan fellépni egy esetleges kibertámadás ellen.

Vargha Tamás útja során Kristjan Prikkel, az észt védelmi minisztérium államtitkárával, valamint Hannes Hansoval, az észt parlament védelmi bizottságának elnökével is találkozott, akikkel megvitatták az aktuális biztonság- és védelempolitikai, illetve a kétoldalú együttműködés kérdéseit. Ennek nyomán a magyar és az észt védelmi államtitkárok aláírták a kétoldalú – 1998-ban született – katonai együttműködés szabályozó megújított és korszerűsített megállapodását – számolt be az MTI-nek Vargha Tamás.