A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programjának keretében négy feltörekvő magyar vállalkozás is bemutatkozik a Pioneers startup fórumon, amelyet csütörtökön és pénteken tartanak az osztrák fővárosban.

A fórumot az idén hetedik alkalommal rendezik meg. A rendezvény a közép- és kelet-európai induló vállalkozók számára ad lehetőséget a nemzetközi szintű befektetői és üzleti kapcsolatépítésre, egyeztetésekre az ágazati szakértőkkel.

Európa egyik legjelentősebb technológiai eseményén ezúttal négy magyar startup vállalkozás mutatkozik be az MNKH InnoTrade programjának köszönhetően. A fesztivál első napján a Servo Movement és a startupCRM, míg a második napon a Sixide és a Flumen innovatív megoldásait ismerhetik meg a résztvevők, több száz befektető, innovációs szakember, a nagyvállalatok és a nemzetközi média képviselői.

pioneersA Pioneers – fotó: tech.eu

A Servo Movement a Virgo fejlesztése. Ez egy könnyű elektromos járműveknek szánt töltőhálózat, valamint a hozzá igazított elektromos saját fejlesztésű high-tech moped. A világ első közösségi árammegosztó rendszerének tesztelése jövőre várhatóan három magyar és egy külföldi városban indul el.

Csapó Balázs ötletgazda az MTI-nek elmondta, hogy a kezdeményezéssel a könnyű elektromos járművek elterjedését kívánják elősegíteni, hiszen ez alternatívája lenne az autós városi közlekedésnek. Úgy vélte, eddig azért nem tudtak elterjedni ezek a közlekedési eszközök, mert a feltöltésük nem megoldott, ezért olyan töltőállomást fejlesztettek, amely telefonos applikáció segítségével használható. A rendszer közösségi alapon megosztja a közterületekről elérhető szabványos elektromos áram végpontokat.  

A bécsi startup fesztivál első napján ismerhetik meg a szakmai érdeklődők, befektetők a StartupCRM platformot is. Ezen keresztül a befektetők teljes körűen menedzselni tudják cégportfóliójukat a regisztrációtól kezdve akár konkrét megállapodások megkötéséig. A StartupCRM által kifejlesztett szoftver elsősorban a befektetők döntését támogatja a megfelelő startupok kiválasztásában, és segíti a portfoliókezelést" – mondta Pongrác Dávid, a StartupCRM ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Pénteken, a Pioneers második napján a Flumen és a Sixide mutatkozik be a magyar standon. A Flexsys által előállított Flumen egy elektromos járműflotta-töltő rendszer, ami a közép- és nagyvállalatok részére teljes hardver és szoftver megoldást kínál a töltések foglalására, ütemezésére, vezérlésére, elszámolására.

A Sixide pedig egy online szerkesztőfelület segítségével elérhető rendszer, amellyel reklámtartalmak állíthatók elő egy speciális háromdimenziós térben, és ezek az elkészítés után képesek megjelenni bármely online hirdetési felületen – asztali gépeken és mobileszközökön egyaránt. Az idei Pioneers fesztiválon több mint nyolcvan előadó, 500 kezdő vállalkozás és várhatóan 2500 látogató vesz részt.

A magyar résztvevők megjelenését az MNKH támogatta. A kereskedőház az InnoTrade program keretében azzal segíti a magyar startupok globális piacra lépését, hogy részvételi lehetőséget biztosít számukra iparági eseményeken, fesztiválokon és kiállításokon. A kereskedőház tavaly 72 magyar startup számára tette lehetővé, hogy 32 nemzetközi szakmai eseményen bemutassák projektjüket, befektetőkkel, üzletemberekkel bővítsék kapcsolatrendszerüket.