A kormány döntése értelmében a honvédelmi költségvetés 2024-re eléri a GDP 2 százalékát, ennek nyomán a Magyar Honvédség növekedési pályára állhat – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

3dboJelenleg tartalékosokat is toboroznak – fotó: kormany.hu

Simicskó István a Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulójáról szólva felidézte: 1848-ban, a nemzet öntudatra ébredésének időszakában elődeink rájöttek, hogy kell egy független, önálló honvédség, amely képes Magyarország szabadságát kivívni és megvédeni mindenkor.

A miniszter a csodával egyenértékűnek nevezte, hogy néhány hónap alatt felállították a honvédséget, amelynek létszáma 1848 decemberére már 110 ezres volt, és ekkor elindították a fegyvergyártást is. Kiemelte: a magyarok a kor egyik legerősebb haderejével, az osztrákokéval szemben számos csatát megnyertek; titkuk a szabadságvágy, a lelkesedés, a hit és a hazaszeretet volt.

Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, így van lehetőség a Magyar Honvédség képességeinek fejlesztésére is. A kormány döntése értelmében 2024-re a honvédelmi költségvetés eléri a GDP 2 százalékát. Ennek nyomán a honvédséget növekedési pályára állíthatják – fejtette ki, megjegyezve, hogy ezek a vállalások nemcsak a honvédségről és a NATO-ról, hanem Magyarország biztonságáról szólnak.

Simicskó István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is kiemelte, hogy a Magyar Honvédség hagyományaira, értékeire alapozva egy modern technológiával, eszközökkel felszerelt haderőt szeretnének felépíteni.