A cél a high-tech, magyar és zöldipar további erősítése, fejlesztése, Magyarország iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Jászfényszarun, azt követően hogy megbeszélést folytatott a város és a térség döntéshozóival.

Illusztráció - Fotó: Bill Oxford

Palkovics László, aki az Északkelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa is egyben, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármesteri hivatalának dísztermében elmondta: az önkormányzati tulajdonban levő Jászfényszarui Ipari Park szerkezete leképezi a magyar kormány gazdaságpolitikai stratégiájának lényegi részét. A kormány tavaly nyáron döntött arról, hogy támogatja a város ipari parkjának közműfejlesztését, ahol többek között olyan cégek is működnek, mint a Thyssenkrupp vagy a Samsung.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy Magyarországon kiemelt jelentőségű lesz az élelmiszeripar, a járműipar, az energetika. A jövő meghatározó technológiái közé sorolta a mesterséges intelligencia térhódítását és a hidrogénipart.

Kitért arra, hogy a következő 6-8 évben mintegy 6000 milliárd forintot fordít a magyar kormány vasútfejlesztésre, ebből 4000 milliárd forintból az infrastruktúrát korszerűsítik, 2000 milliárd forint jut a személyi közlekedés javítására.

A miniszter a megfelelő infrastruktúra biztosítása mellett hangsúlyozta a szakképzett munkaerő fontosságát is. A magyar gazdaság versenyképességének egyik kulcsa a minőségi szakemberképzés - mondta. Emlékeztetett, hogy két éve indult szakképzés-fejlesztési program és nőtt a szakképzésben tanulók aránya.

Palkovics László elmondta: a megbeszélésen arról is szó volt, hogy milyen igényei vannak az ipari parkban lévő vállalatoknak energetikai, logisztikai téren, valamint milyen szakemberekre van szükségük. A kormány ezeket az igényeket biztosítani fogja - mondta. A vasúti és közúti közlekedés terén is további fejlesztések várhatók - jegyezte meg, hozzátéve: előkészítés alatt áll a 32-es főút fejlesztése.

Győriné Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármestere a Jászfényszaru Ipari Park teljes közműfejlesztéséről tartott előadásában elmondta: a település vállalkozásbarát önkormányzat, további fejlesztéseket terveznek. Az újabb munkahelyteremtő beruházások befogadásához szükség van közműfejlesztésre, amelyet a kormány támogat - tájékoztatott. "Jászfényszaru egyszerre a tradíció, innováció és az emóció városa".