Első alkalommal jelenik meg Magyarország nemzeti standdal az intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások területének legnagyobb szabású nemzetközi találkozóján, az ITS World Congress nevű konferencián és kiállításon.

Illusztráció - Fotó: Samuele Errico Piccarini

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a nemzeti standon sok más mellett bemutatnak egy fejlesztést, amely a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, a fejlesztésre épülő egyetemi kutatási projektek és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködése révén megteremti egy adott közlekedési helyzet "digitális ikerpárját".

Amelyik szereplő - például jármű vagy ember - reagálni akar a helyzetre, a valóság digitális leképeződése révén be tud avatkozni a folyamatba és "megfelelő reakciót tud produkálni" - mondta a miniszter, kiemelve, hogy komoly az érdeklődés a fejlesztés iránt.

Az osztrák-magyar kétoldalú kutatási együttműködés keretében megvalósuló projekt egyik fő jellegzetessége, hogy a gyakorlatban is használják, így ezt a rendszert telepítik a Zalaegerszegre vezető M76-os autóúton.

Palkovics László elmondta, hogy egy sor tárgyalást folytattak világcégekkel, részben a magyarországi együttműködési lehetőségekről, részben a "digitális iker" fejlesztésről.

Számos partner már régóta tevékenykedik Magyarországon - tette hozzá a miniszter, példaként említve a világ legnagyobb autóipari beszállítói közé tartozó ZF Friedrichshafen AG-t, amelynek magyarországi vállalata, a ZF Hungária Kft. Egerben működtet üzemet.

A hamburgi megbeszélés témája egy autonóm - vezető nélküli - busz forgalomba helyezése volt. A járművet a tervek szerint a zalaegerszegi városközpont és a ZalaZONE tesztpálya között használják majd a közösségi közlekedésben.

A busz "a környezetbe is illik, hiszen egy autonóm járműről van szó", és forgalomba helyezésével "lehetőséget is teremtünk arra, hogy megnézzük, hogyan működik egy ilyen autóbusz valós forgalmi helyzetben" - mondta Palkovics László.

Hozzátette, hogy kedden részt vesz egy pódiumbeszélgetésen is, amelynek témája az intelligens és az autonóm közlekedés jövője és politikai, jogszabály-alkotási támogatásának lehetőségei.

A hétfőn kezdődött ITS World Congress-re a szervezők 12 ezer szakmai látogatót várnak több mint száz országból. Az ITS az angol Intelligent Transport Systems - magyarul intelligens közúti közlekedési rendszerek - kifejezés rövidítése. A péntekig tartó rendezvényen több mint kétszáz tanácskozást, pódiumbeszélgetést tartanak és bemutatnak 250 projektet és fejlesztést. A harmincezer négyzetméteres kiállítási területen négyszáznál is több vállalat, kutatóintézet és egyéb szervezet jelent meg. Önálló nemzeti standdal jelentkezett a többi között az Egyesült Királyság, Dél-Korea és Japán. Magyarországról külön standon mutatkozik be a járműkommunikációs (V2X) piacon tevékenykedő Commsignia Kft.