A digitális technológia vállalati integráltságának hiánya a hazai kkv-k versenyképességének egyik fontos korlátja. A magyar kis- és közepes vállalkozások közül jobbára csak a nagy termelési láncokba bekapcsolódni képes cégek törekszenek digitalizáltságuk erősítésére - derül ki a Századvég Gazdaságkutató által készített és pénteken nyilvánoságra hozott kutatásból.

Illusztráció - Fotó: Robynne Hu

A kutató hivatkozik az EU országok digitális felkészültségének összehasonlítására alkalmas Digital Economy and Society Index (DESI) múlt évi jelentésére, amely szerint  Magyarország éppen a digitális technológiák hazai kkv-k általi integráltsága terén mutatja a legnagyobb lemaradást uniós összevetésben: a 26., azaz utolsó előtti helyet foglalja el az európai uniós tagországok sorában. A "Digitális technológiák integráltsága" dimenzió egyes összetevőinek elemzéséből jól látszik, hogy a magyar kkv-k még nem ismerték fel a digitalizációban rejlő lehetőségeket, ami mind a vállalkozások, mind pedig a nemzetgazdaság szintjén hatékonysági, versenyképességi hátrányt jelent.

Az  ebben a témában készült egyik legfrissebb, a McKinsey nevű kutató- és elemzőcég által készített felmérését is felidézi a Századvég, amely szerint Magyarországon a munkatevékenységek 49 százaléka lenne automatizálható, ami megegyezik a világátlaggal, de meghaladja az Európai Unió átlagát, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy Magyarországon jelentősen magasabb a jól automatizálható gazdasági szektorok - autóipar, feldolgozóipar -, illetve tevékenységek részaránya.

A Századvég véleménye szerint a kkv-k digitális felkészültségének hiányát jelző mutatók elfedik azt a tényt, hogy az innovatív digitalizációs megoldások egyes ágazatokban már ma is megállíthatatlanul terjednek, más szektorokban kisebb mértékben ugyan, de szintén megjelentek. A Századvég  kutatása megerősítette, hogy az energetikai szektorban, járműiparban és a pénzügyi szektorban működő hazai - és főként a nemzetközi - nagyvállalatok a globális trendekkel összhangban jelentős erőforrásokat fordítanak alap- és kiegészítő tevékenységeik digitális átalakítására. A mindennapi munkavégzésben jelentős szerepet játszanak az informatikai ismeretek, valamint digitális kompetenciák, magas a digitális jellegű tevékenységek súlya és a digitális fejlesztések/beruházások aránya. Az érintett vállalkozások által előállított hozzáadott értéknek is számottevő eleme digitális tartalmú - összegezte kutatásának eredményét a Századvég.

Ugyanakkor ez a kutatás is rávilágított arra, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások közül jobbára csak a nagy termelési értékláncokba bekapcsolódni képes cégek követnek hasonló stratégiát, az ebből a körből kimaradók továbbra is alulteljesítenek a digitális technológiák adaptálásában.