A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Illusztráció - Fotó: Nathan Trampe

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. jubileumi rendezvényén kiemelte: az autóipar termelési értéke az idei év első felében 31 százalékkal nőtt, így átlépte az 5100 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy idén először meghaladhatja a 10 ezer milliárd forintot is.

Szijjártó Péter szerint a nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy az előállított autóipari termékek 90,5 százaléka kivitelre kerül, amivel Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon.

"A magyar autóipar egészen elképesztő nemzetközi versenyképességéhez pedig nagyon nagy mértékben járul hozzá az Audi" - mutatott rá Szijjártó Péter. Ennek kapcsán kiemelte a hatalmas gyártási volument, illetve azt, hogy a vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy az elmúlt húsz évben a magyar autóipar magasabb dimenzióba kapcsolt, így már nem "csak" gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is.

A miniszter közölte, hogy az Audi a jövőben további bővítéseket tervez végrehajtani Győrben, amelyek középpontjában az elektromobilitás és a digitalizáció áll, ami kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára is, ezért minél több hasonló beruházást kell az országba vonzani.

Leszögezte: az autóipar rekordteljesítménye hozzájárul ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérhesse az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

Az Audi Hungária 2001-ben bővült a műszaki fejlesztési részleggel, majd 2012-ben a motorfejlesztéssel és járműfejlesztéssel egészült ki Győrben. Ma a város az AUDI AG harmadik legnagyobb fejlesztési központja a világon. A műszaki fejlesztés területén több mint ötszáz magasan képzett szakértő dolgozik, a vállalat pedig a következő két évben további több milliárd forintot fog fordítani a területre.