A tavalyi év vége fele több mint egymilliárd felhasználó adatait loptál el a Yahoo szervereiről, azonban mint az a napokban kiderült, ez csak a jéghegy csúcsa.

yahooVajon hányan fogják tovább hasznáni? – fotó: Shutterstock

A 2016-ban decemberében látott napvilágot, hogy a Yahoo használói közül csaknem egymilliárd ember adataihoz és levelezéséhez férhettek hozzá illetéktelenek. Az ügy azonban itt nem ért véget, ugyanis a Yahoo a napokban egy újabb támadásról küldött ki körlevelet a felhasználóinak.

A Yahoo levele alapján újabb olyan támadásra derült fény, melynek során illetéktelenek férhettek hozzá a felhasználók fiókjaihoz. Még egyelőre nem tudni, hogy hány ügyfél levelezéseibe törhettek be. Azt azonban már kiderítették, hogy milyen módszerrel történt a támadás. A behatoláshoz a hackerek a Yahoo biztonsági rését használták ki. Mindez még 2015-ben, illetve 2016-ban történt.

Hackerek a böngészőt becsapva, hamis sütiket használva, a jelszó megadása nélkül tudtak hozzáférni a felhasználók fiókjaihoz. A Yahoo a támadás módszere alapján államilag támogatott hackerekre gyanakszik, ugyanis a hamis sütik módszere rendkívül nehéz, alkalmazásához a megtámadott rendszer mélyére kell hatolni.

A Yahoo állítólag már érvénytelenítette a hamis sütiket, így elvileg a felhasználóknak már biztonságban érezhetik magukat. A Yahoo iránt érdeklődő Verizon a támadások hatására azonban mintegy 250 millió dollárral csökkentette a Yahoo-ért ajánlott vételárat.