Két új pályázati konstrukciót hirdetett meg, együttesen 18 milliárd forint értékben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a magyar tudományos eredmények nemzetközi terjesztése, illetve a digitális gyártástechnológiai, az agrárinnovációs és biotechnológiai fejlesztési programok ösztönzésére – közölte a hivatal.

A gyártástechnológiai fejlesztések serkentése is a kiemelt célok között szerepel – fotó: blogs.intel.com

A kutatócsoportok számára egymilliárd forint, a versenyképességi felhívásra 17 milliárd forint jut a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. A Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatása című felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező kutatók és kutatócsoportjaik pályázhatnak, akik 2014. január 1. után tettek közzé eredeti kutatási eredményeket, amellyel a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A Versenyképességi és kiválósági együttműködések keretében pedig új digitális gyártástechnológiai, továbbá  agrárinnovációs- és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására nyílik lehetőség a közép-magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények konzorciumainak. A konstrukcióban a vállalkozások konzorciumvezetői szerepvállalása fontos feltétele a pályázat benyújtásának – olvasható a közleményben.  

Az NKFIH  2015-ben egységes versenypályázati rendszert alakított ki a kutatás-fejlesztés és innovációs (KFI)  célú uniós fejlesztési források és a hazai Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) forrásainak koordinált, célszerű, hatékony és értékteremtő felhasználására. A NKFI Hivatal közreműködésével meghirdetett felhívások keretében 2020-ig mintegy 1200 milliárd forint áll rendelkezésre KFI célokra uniós és hazai forrásból.