Új épülettel bővül a tatabányai Szent Borbála Kórház. - jelentette be Bencsik János országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos.
Illusztráció - Fotó: Unsplash
A Tatai-medence kiemelt járműipari térség összehangolt fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos elmondta: az összehangolt fejlesztés legújabb lépése az a 13 500 négyzetméter alapterületű új kórházi épület, amely a térség betegeinek évtizedekre biztosítja a magas színvonalú egészségügyi ellátást, illetve az ott dolgozóknak megfelelő munkakörülményeket.
Mindez részben a Modern városok program forrásaiból, részben pedig a város és az állam által átcsoportosított pénzekből, EU-s támogatás nélkül valósulhat meg.
Bencsik János kiemelte, hogy végre lebonthatják a régi, korszerűtlen pavilonokat, és elhelyezhetik a tatabányaival összevont tatai kórház kardiológiai és mozgásszervi rehabilitációs osztályát is. Az új épületben a Tatabánya egy másik városrészében, szintén régi ingatlanban működő gőzfürdő és annak egységei is helyet kapnak, ott lesz az intézmény központi laboratóriuma, odaköltözik a pszichiátriai osztály, az általános belgyógyászat, és a nőgyógyászati részleg.
Az ötszintes épületet függőfolyosók kötik majd össze a kórház többi szárnyával, ez megkönnyíti a betegek szállítását. A munkálatok kivitelezője a Strabag-MML Kft. A beruházásra 30 hónap áll rendelkezésre, az új kórházi épület 2023-ban adhatják át.