A cél, hogy 50 év után újra utazhasson ember a Holdra. Akár több rekordot is megdönthet a tesztrepülés.
Illusztráció a SLS kilövéséről - Kép: NASA
Magyar idő szerint 7:47-kor indult útnak a valaha épített egyik legnagyobb rakéta, a Space Launch System (SLS), tetején a még legénység nélküli Orion űrhajóval, a floridai Cape Canaveral űrközpontból.
A program célja, hogy ötven év után újra ember utazhasson a Holdra. 2 millió kilométert tesz meg az űrhajó a mostani feladat során.
A kilövés ITT tekinthető meg!
Eredetileg augusztusra tervezték a rakéta kilövését, azonban technikai gondok, majd hurrikánveszély miatt kénytelenek voltak elhalasztani. Most azonban sikeresen útjára indították az űreszközt a tesztrepülésre.
A tét nagy, hiszen annak a lehetőségét vizsgálják, hogy újra tudnak-e embert küldeni a Holdra. A mostani repülést a visszatérés főpróbájának tartják. Legalább egy hetet fog az Orion repülni Hold körüli pályán a küldetés során. A tervek szerint az embert is szállító űrhajók történetében az eddigi legtávolabbi pontra is eljut és a leghosszabb ideig marad távol a Földtől.
A teszt sikeressége esetében már két év múlva indulhat az Artemis-2 űrutazás, akkor már űrhajós legénységgel a fedélzeten. Az Orion a Hold közelébe jutna el, majd 2025-ben le is szállna a Holdra az Artemis-3 misszió keretében.
Hat űrhajóst tud a fedélzetén szállítani, valamint három hétig képes Föld körüli pályán túl tartózkodni az Orion. A 98 méter magas Space Launch System hordozórakéta gondoskodik az űrbe jutásáról. A NASA korábbi vezetője gondolkozott a rakéta lecserélésén, de a kongresszus végül kiállt a – több tízezer munkahely megvédése érdekében is - a program mellett. A NASA azt szeretné bizonyítani a tesztküldetéssel, hogy az Orion rendszerei rendben működnek, továbbá képes az űrhajósokat biztonságban elszállítani a Holdra és vissza a Földre.
Videó a rakétáról: