Együttműködési megállapodást kötött a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ-NKI) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében.

Illusztráció: Pexels

A két szervezet a közös cél érdekében rendszeres konzultációval, közös konferenciák és képzések szervezésével is segíti egymás munkáját - áll a közleményben.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevében  Kiss Csaba főigazgató, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten a két intézmény együttműködési megállapodását a kiberkockázatok hatékony csökkentése érdekében a pénzügyi szektorban.

A megállapodás hangsúlyozza, az MNB többek között nyomon követi az innovatív technológiai megoldások (például blokklánc, mesterséges intelligencia, gépi tanulás) fejlődését, elterjedésének alakulását, az e megoldásokban rejlő lehetőségek támogatásának és a kapcsolódó kockázatok kezelésének irányait. Emellett figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi pénzügyi technológiai és innovációs trendeket, a FinTech cégek által hozott új technológiákat, koncepciókat, az innovátorokat, az intézmények által alkalmazott technológiákat és digitális stratégiákat is. E körben az MNB kiemelten monitorozza a kiberkockázatok, veszélyek és fenyegetések lehetséges előfordulásának módjait és helyeit, mind a jegybankot, mind a pénzügyi közvetítőrendszert illetően.

Az NBSZ szervezeti keretei között működő Nemzeti Kibervédelmi Intézet ellátja az eseménykezelési feladatokat és a hatósági felügyeletet a létfontosságú információs rendszereknél és rendszerelemeknél, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott bejelentésköteles szolgáltatók (online piactér, internetes keresőszolgáltatás, felhőszolgáltatás) esetében. Továbbá feladatai közé tartozik a "nemzeti kapcsolattartó pont" működtetése, amelynek célja az Európai Unión belüli nagy hatású kiberincidensek hazai koordinálása, az incidensekkel kapcsolatos jelentések fogadása, küldése a nemzetközi partnerszervezeteknek.

A két intézmény szorosabb partneri együttműködése erősíti a pénzügyi piacokon észlelt kiberbiztonsági problémák, anomáliák kiküszöbölésének lehetőségét. Megteremti azt a keretet, amely révén a felek feladataik ellátása érdekében, a jogszabályokban előírt együttműködésen túl, kölcsönösen segíthetik egymás munkáját - ismertette a közlemény.

Az együttműködési dokumentum alapján a két intézmény rendszeresen megosztja egymással a témával kapcsolatos fontosabb hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatokat. Erősítik a kölcsönös előzetes kommunikációt a közérdekű igényérvényesítések, a nyilvánosság tájékoztatása kapcsán is.

A felek célul tűzték ki többek között a pénzügyi szektor kiberbiztonsági ellenállóképességének tesztelését, felmérését és fejlesztését célzó gyakorlatok szervezését. Emellett kölcsönösen együttműködnek és részt vesznek az ilyen gyakorlatok kapcsán felmerülő feladatokban is. Elősegítik a pénzügyi fogyasztók biztonságtudatosságának növelését a digitális banki csatornák használata és egyéb online tevékenységek során.

Mindezek mellett a két intézmény egyeztet a digitális jegybankpénz kutatásával, tesztelésével, működtetésével kapcsolatos kiberbiztonsági kockázatokról és kérdésekről is.