A vízügyi infrastruktúra fejlesztését szolgáló projekt kezdődik az Európai Unió és a magyar állam 5,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával a Tisza-völgyben; a várhatóan 2023. november végére elkészülő beruházás hozzájárul az árvízi biztonság növeléséhez a térségben - jelentették be Szolnokon

Tisza-tó
Kép: Wikimedia Commons

Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője a projektnyitón méltatta a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) forrásából, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) konzorciumában megvalósuló beruházást. Példaértékűnek nevezte a vízügyi igazgatóságokat jellemző összefogást, megjegyezve, hogy együttműködésükkel számos nagy értékű beruházás valósult meg.

Láng István, az OVF főigazgatója arról beszélt, hogy az árvízszinteknél és az aszálynál is rekordok dőltek meg az utóbbi húsz-huszonöt évben. A becslések szerint 1300-1600 milliárd forint az idei aszálykár a nemzetgazdaságban, de a vízigényeket ki tudták elégíteni - jegyezte meg. Felidézte, hogy az 1935-ös aszály után a mai áron 2500 milliárd forint értékű volt a kár, ezután indult az öntözés fejlesztése az Alföldön is. Beszámolt arról is, hogy az éves aszálykár átlagosan mintegy 400 milliárd forint, a nagy árvízkár évente átlagosan mintegy 50 milliárd forint, a belvízkár átlagosan évente 20-30 milliárd forint közötti. Hozzátette: tavaly sikerült a védekezésnek "egy újabb lábát" megépíteni, ez az aszálykárelhárítás, amelyet idén már alkalmazni is kellett, hiszen számos helyen kellett pótlólagos szivattyúzást elrendelni a vízigények kielégítése érdekében.

Lovas Attila, a Kötivizig igazgatója a beruházás részleteiről elmondta: mintegy 48 kilométernyi szakaszt fejlesztenek, ezek egy részén az árvízvédelmi töltés szilárdságát, teherbíró képességét javítanák.

A Kötivizig Karcagi Szakaszmérnökségét érintően elkezdődik az Apavára új védelmi központ és a karcagi gépszín építése, valamint a Gástyás II. szivattyútelep rekonstrukciója. A fejlesztés magában foglalja a dízelüzemű telep "elektromosítását" is. Ezzel jelentősen nő a belvízi biztonság, továbbá a nyomócsőhálózat átalakításával a Gástyási öntözőcsatorna kapacitása.  

A szolnoki Védelmi Osztag Telep kiemelten fontos logisztikai bázis, ahol új raktárépületek létesülnek, így lehetővé válik a védelmi gépek és eszközök szakszerű tárolása, állaguk megóvása. Ezt a célt szolgálja a Kötivizig működési területén lévő Hosszúfok II. szivattyútelepen felépülő csarnok is, amely hosszú távon megoldja a hordozható szivattyúk elhelyezését is - tájékoztatott.

A projekt része a Kötivizig Szolnoki Szakaszmérnökség területén lévő, hetvenes években épült tiszaligeti árvízvédelmi központ felújítása, átalakítása is, ahol a munkában részt vevő szakembereket tudják majd elszállásolni - közölte.