A Trans-Sped Kft. logisztikai szolgáltatócég nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nagytarcsán.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Trans-Sped Kft. nagytarcsai raktárbázisának avatásán. MTI/Kovács Tamás
A tárcavezető a Trans-Sped Kft. új csarnokának átadásán elmondta, hogy a hazai tulajdonú vállalat hat központot épített országszerte, Debrecenben, Nagytarcsán, Környén és Tatán. A nyolcmilliárd forintos beruházást az állam 2,4 milliárd forinttal támogatta, így segítve 270 munkahely létrehozását.
Beszédében kiemelte, hogy a világgazdaság példátlan módon az elmúlt három évben kétszer is a feje tetejére állt, így teljesen új rendszer jött létre, korábban sziklaszilárdnak tartott alapok remegtek meg. Erre példaként hozta fel, hogy a koronavírus-járvány idején hirtelen illúzióvá vált a szabad közlekedés és a kiszállítható szállítmányozás.
"Akkor rájöttünk, hogy a logisztika olyan iparág, mint a levegő az emberi szervezetnek, természetes, hogy van, aztán amikor nincs, akkor viszont nagy baj áll elő" - fogalmazott.
"A logisztikai képességek megléte egy-egy ország esetében alapvető fontosságú összetevőjévé vált a működőképességnek és a szuverenitásnak is. Minél több logisztikai kapacitás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb és annál stabilabb az adott ország" - szögezte le.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy bár az előzőek a világgazdaság fekete éveinek számítanak, Magyarország minden válságból megerősödve került ki, ami a krízisekre adott nemzeti válaszoknak köszönhető, így például annak, hogy a kormány a munkanélküliség helyett inkább annak megelőzését finanszírozta.
"Gazdaságpolitikai stratégiai céljainkat nem adtuk fel, továbbra is Magyarország kínálja a legkedvezőbb beruházási feltételeket Közép Európában, és az eredmények önmagukért beszélnek" - mutatott rá.
Kiemelte: a magyar gazdaság a nehézségek ellenére tavaly "óriási mesterhármast" ért el, így megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja is.
Több mint hatmilliárd eurónyi beruházás érkezett hazánkba, a kivitel 20 százalékos növekedéssel elérte a 142 milliárd eurós értéket, s a rendszerváltás óta példátlan módon 4,7 milliónál is többen dolgoznak, ez nagyjából egymillióval több, mint 2010-ben volt - sorolta a miniszter.
"Tehát soha nem volt ennyi beruházás, soha ennyit nem exportáltunk, soha ennyien nem dolgoztak, mindez a tavalyi esztendő mérlege, a magyar gazdaság mesterhármasa" - jelentette ki.
"Ha feladtuk volna eredeti céljainkat, ha nem ragaszkodtunk volna a gazdasági stratégiánkhoz, ha nem ragaszkodtunk volna ahhoz, hogy mi a beruházásokat támogatjuk, akkor mindebből, azt hiszem, hogy semmi nem jött volna létre" - vélekedett.
Végül pedig arról is beszámolt, hogy tavaly a közel 300 ezer főt foglalkoztató logisztikai ágazat termelési értéke is 50 százalékkal nőtt, meghaladva az 5000 milliárd forintot.
A cég az MTI-vel közölte: négy új raktárcsarnokkal, innovatív robottechnológiával, modern állványrendszerekkel, speciális anyagmozgató gépekkel és megújult informatikai rendszerrel bővült az elmúlt két évben a Trans-Sped Kft. logisztikai üzletága. A csaknem 8 milliárd összköltségű fejlesztésekhez a magyar állam közel 2,4 milliárd forint támogatást biztosított. A vállalat raktárhálózata az elmúlt időszakban csaknem 20 ezer négyzetméterrel bővült, amely így országosan meghaladja a 220 ezer négyzetmétert.
A cég legnagyobb, mintegy 17 ezer négyzetméteres csarnoka a főváros vonzáskörzetében, Nagytarcsán található. A fulfillment szolgáltatást nyújtó raktár különlegessége az 50 darabos robotflotta, ami jelentősen megkönnyíti és meggyorsítja az e-kereskedelmi tevékenységet - írták.
Debrecenben három új csarnok épült, mely beruházásokhoz kapcsolódóan a Trans-Sped 192 fővel növelte létszámát. Az M1 autópálya közelében található Környe településen a társaság korábbi épülete egy 6000 négyzetméter alapterületű, 20 méteres magasraktárral bővült. A közelben található tatai raktárban is megújult az informatikai rendszer, valamint az anyagmozgató géppark is.
A csaknem 900 dolgozót foglalkoztató cégcsoport konszolidált árbevétele 2021-ben 25,1 milliárd forintot, adózott eredménye 675 millió forintot ért el a nyilvánosan elérhető adatok szerint. Az előző évben az árbevétel 21,2 milliárd, a nyereség 392 millió forintot tett ki.