Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 16. Pollack Expo április 13-án és 14-én Pécsen - közölte a felsőoktatási intézmény.

A PTE közleménye szerint az egyetemi hallgatók, az ipari szereplők és a mérnöktársadalom tagjai számára rendezett eseményen egyebek mellett olyan kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők, hogy miként használható az épületek belső és külső tereinek tervezéséhez a mesterséges intelligencia, hogyan fejlődtek az autóipari vezérlőrendszerek az önvezetés irányába, vagy miként zöldíthetők az ipari épületek a talajszondás szén-dioxid-csökkentéssel.

Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia témakörét száz tudományos előadáson járják majd körül a pécsi Expo Centerben tartandó rendezvényen, ahol mintegy 130 céget felvonultató szakmai kiállítás, több konferencia és interaktív program várja a tudomány és a jövő iránt érdeklődőket.


A kiállító cégek standján a látogatók megismerkedhetnek a műszaki, illetve a mérnöki tudományok újdonságaival és megoldásaival, a szakmai bemutatókon, valamint az építőiparhoz, az épületgépészethez és a gépészethez, az informatikához és a környezetiparhoz, továbbá a villamos iparhoz kapcsolódó szakmai előadásokon pedig a modern anyagok és eljárások, a jövő technológiáját fejlesztő kutatások kerülnek fókuszba.

Az energiatudatosság szinte minden szekcióban szerepet kap, az expón rendezik meg az Emberközpontú komfort és energetika című konferenciát, amely a mesterséges intelligencia felhasználásával jelenleg folyó komfortelméleti kutatásokat foglalja össze.

A IV. Kéménytechnológiák konferencián bemutatkozik a Kéményjobbítók Országos Szövetsége, a programok között ismét megrendezik a tavaly nagy sikert hozó zsaluzatépítő versenyt egyetemi hallgatók részére, a legnagyobb kiállítótérben pedig elektromos járműveket is láthat a közönség.

Mivel a kar hallgatóinak 20 százaléka angol nyelvű képzésen vesz részt, évről évre nő az angol nyelvű szekciók száma a Pollack Expón. Idén építőipari és informatikai területen hallhatnak előadásokat angol nyelven a hallgatók, a Breuer Marcell Doktori Iskola pedig szintén angolul bemutatja kiemelkedő doktori értekezéseit.

A szakmai kiállításra a Dél-Dunántúl építészeit, mérnökeit, kivitelezőit, egyetemi hallgatóit és középiskolai diákjait is várják, de azok számára is hasznos lehet a kétnapos rendezvény, akik építkezést, felújítást terveznek, esetleg a műszaki újdonságok iránt érdeklődnek - sorolták a PTE közleményében.

Különleges bemutató kamionnal érkezik a techóriás Huawei, amely több mint 80 négyzetméteres kiállítótéren állítja ki legújabb fejlesztéseit.

Az eseményre játékokkal és nyereményekkel, valamint vezetett, interaktív szakmai túrákkal várják a régió középiskolás diákjait és tanáraikat. A túrákon  a fiatalok megismerhetik a mérnöki pályákat, a kiállítások mentén a kar hallgatói által készített munkákat, betekintést nyerhetnek a mérnökképzés mindennapjaiba, az egyetemi élet sajátosságaiba.

A Pollack Expón rendezik meg a "Tervezz te is ökoházat!" innovációs középiskolai verseny, valamint a Körber Innovathon díjátadóját.

A rendezvény részletes programja elérhető a pollackexpo.mik.pte.hu oldalon.