Egyelőre nem tudni, hogy reklámozási vagy kémkedési célzattal hallgattak-e le embereket, a felhasználó tudta nélkül történő adatgyűjtés azonban minden esetben illegális.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb lehallgatási botránya veheti kezdetét, miután néhány infóbiztonsági szakértő felfedezte, hogy egy rendkívül olcsó kínai mobiltelefon 72 óránként felveszi a kapcsolatot egy kínai szerverrel, és a felhasználó tudta nélkül küldi el annak személyes információit.

"Pontosan tudják, hogy kivel beszélünk, milyen szöveges üzeneteket írunk, megvannak náluk a névjegyeink, és hogy hol tartózkodtunk" – nyilatkozták a Kryptowire nevű vállalat szakértői a New York Times-nak. A szakértők szerint erről a felhasználókat természetesen nem értesítették, illetve azok maguktól sosem tudtak volna rájönni a visszaélésre. Az azonban egyelőre teljesen bizonyosnak látszik, hogy a mobilokat eleve úgy gyártották, hogy monitorozzák a felhasználókat.

bluKémkednek utánunk – fotó: bluproducts.com

A visszaélésgyanús kódot a szintén kínai Sanghai Adups Technology Company írta. A weboldala szerint a cég olyan nagyobb gyártóknak is dolgozik, mint a Huawei vagy a ZTE. Egyes becslések szerint az Adups gyanús programja mintegy 700 millió eszközön található meg.

A szoftvert legyártó Adups azt állítja, hogy a kódját eredetileg egy kínai cég megrendelésére írta meg, és hogy ezen megbízó a szoftver által megszerzett adatokat a spamek pontosabb azonosítására akarta felhasználni. A problémás kínai mobiltelefonok – mint amilyenek a lefülelt Blu készülékei – Andorid-ot futtatnak. A mobilgyártó állítása szerint már megtette a szükséges lépéseket, az összegyűjtött információkat pedig törölték.