Oroszországból irányított, politikai indíttatású informatikai támadások és dezinformációs kampányok veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnöke egy keddi lapinterjúban.
Bruno Kahl a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatnak vannak értesülései olyan kibertámadásokról, amelyek egyetlen értelme a politikai zavarkeltés.
Állami megrendelést sejtenek a támadások mögött – fotó: thehackernews.com
Arra a felvetésre, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint "egy nemzetállam" kísérletet tett az amerikai elnökválasztás befolyásolására, azt mondta, hogy a bizonyítás nehéz, de az interneten hátrahagyott nyomok alapján úgy tűnik, valaki szándékosan meg akarta mutatni, hogy mire képes, és ez nem csak az amerikai választással kapcsolatban figyelhető meg.
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az orosz állam részéről "legalábbis eltűrték vagy kívánatosnak tartották" a befolyásolási kísérleteket – mondta Kahl arra a kérdésre, osztja-e az amerikai biztonsági szervek feltételezését, amely szerint Oroszország áll a háttérben.
Nem csupán a választási eredmény befolyásolása volt a cél, az elkövetőknek az az érdekük, hogy gyengítsék a demokrácia iránti bizalmat, függetlenül attól, hogy ez melyik oldalnak kedvez – tette hozzá a BND vezetője.
Arra a felvetésre, hogy a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választási évhez közeledve a német nyelvű internetet is ellepte az oroszországi "trollgyárakból" származó dezinformáció, Bruno Kahl kiemelte, hogy a zavarkeltési kísérletek "célpontja Európa, és különösen Németország".
A demokráciára és a demokratikus nyilvánosságra gyakorolt nyomásról van szó, amely elfogadhatatlan, és erről nyíltan kell beszélni – hangsúlyozta a német hírszerzés vezetője, kifejezve reményét, hogy a "növekvő transzparencia" hatására meggondolják magukat a folyamatokat irányító szereplők.