Tizenhat helikoptert vásárolt a honvédség az Airbustól
2018-12-18 14:30:04
Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a Magyar Honvédség. A beszerzésről szóló szerződést pénteken Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írták alá.
Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a Magyar Honvédség. A beszerzésről szóló szerződést pénteken Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írták alá.
Az eddig vártnál gyorsabb gazdasági bővülésre számít idén és jövőre Magyarországon a Kopint-Tárki. A gazdaságkutató 20 bázisponttal 4,8 százalékra emelte idei és 50 bázisponttal 4,1 százalékra 2019-es növekedési előrejelzését – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolc ember ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el – tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
A Huawei Technologies (HT) tevékenysége és eszközei nem jelentenek biztonsági fenyegetést – hangoztatta a társaság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, amelyben visszautasította az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosának kijelentéseit.
Az Európai Uniónak aggódnia kell a Huawei kínai távközlési óriásvállalat és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve – közölte Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken.
Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán Budapesten.
Több mint háromezer induló közül a második helyen végzett az egyik magyar versenyző a varsói HackYeah 24 órás nemzetközi ötletversenyen, ahol a lengyel állami szervezetek és vállalatok által felvetett kihívásokra adtak választ a résztvevők – közölte az MTI-vel a magyar delegáció részvételét szervező INPUT Program.
A találkozón valós kiberfenyegetések elhárítását modellező gyakorlatokon való részvételre is lehetősége nyílik a résztvevőknek, valamint figyelemmel kísérhetik az informatika szakos diákok számára rendezett "Secur'IT Kupa" programozói verseny döntőjét is.
A nem blokkolható rendszer a dolgok internete hálózatát (IoT) használva egyszerre több titkosítási kulcsot alkalmaz – jelentették be a fejlesztő cégek sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A törvénymódosítás értelmében az építész-tervezőirodák által leggyakrabban használt szabványok kedvezményes hozzáféréséhez a kormány éves szinten 100 millió forint központi költségvetési forrást biztosítana.
A Huawei Technologies az MTI-hez eljuttatott közleményben utasította vissza pénteken az amerikai Wall Street Journalban ellene felhozott vádakat, miszerint mobil távközlési hálózati berendezései nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének az Egyesült Államok és szövetségesei számára.
Az internetes csalók is igyekeznek kihasználni a fekete péntekhez hasonló, időszakosan nagy tömegű online vásárlásra buzdító kampányokat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Technológiai meghibásodás okozott a tüzet a nagyhegyesi gáztározóban, emiatt lobbant be a gáz kedd hajnalban – mondta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata az MTI-t arról tájékoztatta csütörtökön, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adnak – közölték.