Hallgassa meg milyen karácsonyi dal írt egy mesterséges intelligencia
2016-12-25 13:30:35
A Torontói Egyetem kutatói sikeresen létrehoztak olyan A.I.-t, mely egészen jól képes érzékelni a karácsony szellemét.
A Torontói Egyetem kutatói sikeresen létrehoztak olyan A.I.-t, mely egészen jól képes érzékelni a karácsony szellemét.
Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.
A Boston Dynamics robotjai még szarvasként is megállják a helyüket!
A fejlesztéssel az autógyárból, egyetemekből, non-profit kutatóhelyből és beszállítókból innovációs hálózat jön létre.
A G Data német vírusvédelmi cég arra figyelmeztet, hogy minél okosabb egy játék, annál veszélyesebb lehet adatvédelmi szempontból.
A telephelyfeltételek javítására irányuló pályázat célja, hogy elősegítse a Pest megyei vállalkozások meglévő telephelyeinek átalakítását, modernizációját és bővítését, a nem megfelelő telephelyek kiváltását.
Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal csökkent a román járműgyártás, ami az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés.
A felhívás többek között az önkormányzati tulajdonú ipari parkok, tudományos és technológiai parkok, iparterületek fejlesztésére, iparterületek kialakítására, alapinfrastruktúra kiépítésére koncentrál.
Mivel a virtuális fizetőeszközök nem tartoznak egyetlen jegybank vagy hatóság felügyelete alá sem, így egyetlen intézmény sem garantálja az ügylet lebonyolítását, a károk megtérítését.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára a jövőben építendő épület egyik legjelentősebb eleme egy új, elektromágneses sugárzást mérő kamra, valamint egy biztonságos adat- és szerverközpont lenne.
Jövőre kiemelten figyelik egyebek mellett, hogy a webkereskedők megfelelően tájékoztassák a neten a fogyasztókat, például az elállási lehetőség részleteiről.
A Gazprom csökkentheti vagy leállíthatja a gázszállítást az Európai Uniónak, ha Kijev megcsapolja az országon áthaladó gázvezetéket.
A megállapodás szerint a két vállalat törekszik arra, hogy nemzetközi infrastrukturális projektek megvalósításában közösen vegyenek részt.
A világ egyik leghíresebb csokoládé-vállalata, a Ghraoui Chocolate Hatvanban egy 540 új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházást valósít meg.