Innovációs szakpolitikai vélemény kérhető a KFI hitelkonstrukcióhoz
2017-03-14 09:30:28
A véleménykérés folyamatos beadási határidővel benyújtható.
A véleménykérés folyamatos beadási határidővel benyújtható.
A német szövetségi törvényhozás alsóháza pénteken a kormány javaslatára szélesítette a kamerás térfigyelő rendszerek telepítésének lehetőségét, és felhatalmazta a szövetségi rendőrséget testen viselhető kamerák rendszeresítésére.
A GlaxoSmithKline, a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cége újabb jelentős, mintegy 18 milliárd forintos beruházást hajt végre Gödöllőn, amelynek köszönhetően 104 új munkahely jön majd létre.
A 400 négyzetméteres magyar pavilon a jövő mindennapjainak magyar fejlesztéseit egy elképzelt otthon tereiben mutatja be, ahol a látogatók működés közben próbálhatják ki azokat.
A jövőben is részt kíván venni a szakképzést segítő nemzetközi programokban az Ipartestületek Országos Szövetsége a visegrádi országokbeli és német szervezetekkel közösen – mondta a szövetség elnöke pénteken Bátaszéken.
Kétmillió eurós befektetéssel nyitott vállalati szolgáltatásokra fókuszáló inkubátorházat a BnL Start Partners, amely induló vállalkozásokat támogat tőkebefektetéssel és mentorálással.
Kétszázmillió forintos, banki hitelből megvalósított beruházással négyezer négyzetméteres új gyártócsarnokot épített a debreceni Zolend Kft. Az üzemet, amely húsz új munkahelyet is jelent, csütörtökön adták át a helyi vállalkozói parkban.
Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter szerdán abszurdnak minősítette azt a feltételezést, hogy Milan Chovanec belügyminisztert figyelte volna a katonai felderítés ügynöke, akit a rendőrség által a miniszter prágai villája közelében vett őrizetbe a múlt héten.
A Tel-Avivban megrendezett Axis innovációs konferencián egyebek mellett bemutatkozott a parkolószenzorokkal foglalkozó Spark, az egészségügyi szoftverfejlesztő Spicy Analytics, a takarítószolgáltatást fejlesztő Rendi, a szőlőtermesztés- és felhasználás teljes folyamatát monitorozó Winedata, a technológiai vállalkozásokat fejlesztő Lab.Coop, valamint az ügyfélmenedzsment során használható mesterséges intelligenciával foglalkozó a Talk-a-bot.
Az újabb kamerák telepítésével megduplázta korábbi térfigyelő hálózatát Gyöngyös önkormányzata, a fejlesztés mintegy negyvenmillió forintból valósult meg.
Újra élénkülhet az ipari termelés a következő hónapokban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint, akik ugyanakkor a kockázatokra is felhívták a figyelmet.
Az ipari termelés volumene 6,5 százalékkal meghaladta januárban az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal nőtt, idén januárban ugyanis kettővel több munkanap volt, mint a múlt év első hónapjában – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Túlzott forrásigény miatt március 7-étől átmenetileg szünetel a támogatási kérelmek beadása a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására kiírt pályázatra – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati oldalon pénteken.
A válság óta nem tapasztalt mértékben, 4 százalékkal bővült 2016-ban a vállalati hitelezés. A kkv-k hitelállománya 8 százalékkal, az önálló vállalkozókkal bővítve pedig 12 százalékkal nőtt.