A Dormer Pramet bővíti csehországi termelési egységét
2022-02-24 14:00:16
A Dormer Pramet bővíti Šumperk-i gyártóüzemét egy új, 4500 négyzetméteres épülettel, amely a tervek szerint 2023-ban készül el.
A Dormer Pramet bővíti Šumperk-i gyártóüzemét egy új, 4500 négyzetméteres épülettel, amely a tervek szerint 2023-ban készül el.
Jelentősen növelte árbevételét és eredményét 2021-ben a Bosch csoport. Az előzetes adatok alapján a technológiák és szolgáltatások szállítójának teljes árbevétele 10 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 11 százalékkal – 78,8 milliárd euróra nőtt. A kamatfizetés és adózás előtti eredmény több mint a felével, 3,2 milliárd euróra emelkedett, az üzemi eredmény ezzel az előző évi 2,8 százalékkal szemben várhatóan 4 százalék lesz.
A kozmikus részecskéket képalkotásra használó, úgynevezett müográfiai eszközöket fejlesztenek az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK) egy nagyszabású kutatási program során.
Oktatási és szakmai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara és a német tulajdonú Krones Hungary Kft., az erről szóló dokumentumot kedden írták alá a gyárban.
A Budapest Airport az elmúlt három évben több mint 70 milliárd forintot fordított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére, a beruházások a következő években is folytatódnak az 1. Terminál újranyitásával és az új 3. Terminál építésével.
A „Jobb döntések milliárdjai"(Billions of better decisions) – című tanulmány kiemeli az ipari Internet of Things (IoT) megoldások szerepét a fenntarthatósági célok elérésében, és rámutat, hogy ezek a megoldások az iparban dolgozók előtt is új döntési lehetőségeket nyitnak meg.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. erőteljes növekedést tervez idén, a tavalyi 20 millió euró árbevétel két és félszeresét, mintegy 50 millió eurót szeretnének elérni új digitális termékek fejlesztésével, az exportvolumen bővülésével.
Február végéig van lehetőségük a vállalkozásoknak projektcsoport-minősítési eljárásra regisztrálni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH).
Az Európai Unió keresetet nyújt be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) Kínával szemben, amiért a távol-keleti ország korlátozza az uniós vállalatokat abban, hogy külföldi bírósághoz forduljanak szabadalmaik védelme és hasznosítása céljából.
A vállalat 2021-ben világszinten 700 millió eurót fordított e-mobilitással és üzemanyagcellákkal kapcsolatos fejlesztésekre.
Az európai uniós űrpolitikai törekvések keretében az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő az űralapú biztonságos összekapcsoltság kiépítésére, valamint az űrforgalom-irányítás uniós megközelítésének kialakítására.
Az ELTE kutatói Amerika legnagyobb részecskegyorsítójában, a New York-i Relativisztikus Nehézion-ütköztető (Relativistic Heavy Ion Collider, RHIC) STAR kísérletében vesznek részt - tájékoztatta az egyetem az MTI-t csütörtökön.
A sikeres tesztidőszakot követően kedden átadták az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) továbbfejlesztett informatikai felhőrendszerét, az ELKH Cloudot, amely Magyarország egyik legnagyobb általános célú kutatási infrastruktúrájaként áll a felhasználók rendelkezésére.
Várakozáson felül nőtt az ipari termelés tavaly decemberben az euróövezetben mind havi, mind éves bázison az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatalának becslése szerint.