Új eszközöket kaptak a honvédségi tűzszerészek
2019-05-02 14:45:04
Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei szerdán Budapesten.
Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei szerdán Budapesten.
A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a Google – állapodott meg a két koalíciós párt, az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).
Az informatikai rendszerét ért támadás miatt csúszott a hódmezővásárhelyi önkormányzat beszámolója a Magyar Államkincstár (MÁK) felé – közölte a polgármesteri hivatal szerdán az MTI-vel.
A Cataniai Repülőtéren 2018-ban közel tíz millió utas fordult meg, és folyamatosan növekszik a forgalma, így stabilan őrzi vezető pozícióját Dél-Olaszországban.
Az E-ON ügyfélszolgálatára – a januári figyelemfelhívást követően is – még mindig érkeznek jelzések arról, hogy ismeretlenek a cég logójával visszaélve pénzt próbálnak kicsalni az ügyfelektől, de olyan személyektől is, akik nem is ügyfelei a cégnek – közölte az áramszolgáltató csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Második olvasatban is megszavazta – 27 pontosítással – az orosz parlament alsóháza az orosz internet stabil autonóm működtetéséről rendelkező törvénytervezetet, amely bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a web alkalmazása felett.
Az Európai Bizottságnak nincs bizonyítéka a Kaspersky Lab termékeinek biztonsági kockázatairól – válaszolt képviselői megkeresésre a digitális gazdaságért felelős uniós biztos.
A belga kiberbiztonsági központ (CCB) nem talált arra utaló bizonyítékokat, hogy a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat által gyártott távközlési berendezések és az azokra telepített szoftverek kémkedésre használhatók – közölte a belga sajtó hétfőn.
A Siemens Smart Infrastructure operatív vállalata új mennyezetre és falra szerelhető hangjelző perifériákkal jelent meg a piacon.
Csalókra figyelmeztet az Elmű-Émász, bejelentést kaptak arról, hogy a nevükben keresik fel az ügyfeleket ismeretlen személyek "adatgyűjtés" címén.
Ötödik generációs (5G) mobil adatátviteli technológiával működő határellenőrzési pont kialakításáról állapodott meg a kínai határőrség a China Mobile kínai távközlési szolgáltatóval annak érdekében, hogy feltartóztassa az Észak-Koreából érkező menekülteket és csempészeket – jelentette a kínai állami sajtó.
Oroszország nem fogja követni Kína példáját a világháló rá eső szegmensének szabályozásában – közölte Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök pénteken a VKontaktye orosz közösségi oldal felhasználóinak kérdéseire válaszolva.
Az Európai Bizottság kohéziós politika keretében 4 milliárd eurós (egy euró mintegy 322 forint) beruházási csomagot fogadott el 10 tagállam 25 nagyszabású infrastrukturális projektje számára. Magyarország esetében a támogatás jobb forgalmi összeköttetéseket tesz lehetővé Budapest körül a torlódások csökkentése és a jobb közlekedésbiztonság elérése érdekében – közölte az uniós bizottság kedden.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a tavalyinál lényegesen alacsonyabb, 3,5 százalékos GDP-növekedésre, hosszabb távon pedig további visszaesésre számít.